röviden

Miért van ennyi boldogtalan nő? Miért van ennyi megbaszódott kapcsolat, és miért csökken egyre inkább az az időszak, amit egy férfi és egy nő kapcsolatban képes eltölteni egymással? A kérdés persze banális, és a válaszok mindenkinek a fejében ott sorakoznak, persze nemektől teljesen különbözően.

Ahogyan minden út Rómába vezet, úgy az élet minden egyes elágazása is a kapcsolatban élés felé mutat, hiszen ezt diktálja az élet, ez a fajfenntartásunk alapja. Az egész életünk arról szól, hogy találjunk magunknak egy társat, akivel majd családot alapítunk, akivel majd leéljük az életünket, akire majd számíthatunk akkor is, amikor már senkinek nem számítunk.

Iskolákba járunk, és képezzük magunkat, munkahelyet keresünk, és egzisztenciát teremtünk. Szórakozni járunk, és számlákat fizetünk, miközben próbálunk a világ felé egy olyan képet mutatni, ahol mi vagyunk a jók, a különbek, a rátermettek, az erkölcsileg fedhetetlenek, akire lehet számítani, akinek lehet hinni, aki soha nem hibázik, soha semmiért nem hibás, hűséges és becsületes, aki nem tömegcikk, hanem kurvára egyedi és megismételhetetlen.

Igen. Az életenergiánk, a pénzünk és az időnk nagy része arra megy el, hogy felépítsünk a világ számára egy nem létező, ám baromira jól kinéző kirakatvilágot, mert tudjuk, vagy inkább ösztönösen érezzük, hogy ez kell, igen, ez kell ahhoz, hogy minél megfelelőbb társat találjunk magunk mellé.

A problémák azonban pontosan ott kezdődnek, hogy ez a világ és a benne élő társadalom minden egyes tagja légvárakra épül, ahol a hazugság a malter, és a nem létező csilli-villi fancy életünk a téglák. Egy házban élünk, aminek a falai nagyon szépen ki vannak festve, de előbb-utóbb ebbe a házba idegenek is belépnek, és az első pofára esések ha nem is az első látogatáskor, de egy idő után felszínre kerülnek.

A filterezett életünk, a Facebookon a sosem létezett kinézetünk, a fesztiválokon és egyéb társasági eseményeken bemutatott nem létező megjelenésünk.

Az igazság az, hogy mi egyszerűen nem létezünk. Az internet mindenki által ismert és használt felületein mára már sajnos túlságosan kiszíneztük magunkat ahhoz, hogy felvállaljuk a valódi életünket, mert a kontraszt sok esetben olyan baszottul erős, hogy azok a bizonyos magunk köré épített elefántcsonttornyok egy pillanat alatt dőlnek össze, miután egy kicsit is megismertek minket.

Pávatáncot járunk, és az a legnagyobb baj, hogy már le sem tudunk állni vele. Illetve hogyne tudnánk, csak már nem akarunk. Túl szép az az élet, amit elképzeltünk magunknak, túl jók vagyunk ott mindenhez és mindenkinek, és miért lennénk újra átlagosak, ha az elképzelt életünkben mi lehetünk azok a valakik, akik valójában egy kurva nagy senkik.

Ezt az életet egyedül élve tökéletesen ki lehet maxolni, és a látszatot a végtelenségig el tudjuk játszani. A dolgok ott kezdenek ridegebbre fordulni, amikor megismerkedünk valakivel, és kiderül, hogy aki nekünk megtetszett, akibe beleszerettünk, az valójában nem létezik. A kezdeti érzelmi tornádók, az a bizonyos lila köd és az isteni kémia, a bennünk élő szexuális tűz az első időkben még képes feledtetni a kezdeti megingásokat, de ahogy egyre jobban haladunk a kapcsolatok aknamezején, és telnek-múlnak a hetek és hónapok, úgy a valódi énünk is egyre inkább felszínre kerül.

A kapcsolatok elhidegülése, az az átkozott megszokás, a „már megvan, így nekem sem kell lófaszt tennem magamért vagy azért, hogy előbbre jussak az életben” gondolatiság egyre erősebben jelenik meg a mindennapokban, és ezen a ponton kezdődnek csak az igazi gondok, amit úgy hívunk, hogy nemek közötti alapvető gondolati különbségek.

A megbaszódás alapjait tehát már letettük a hazugságainkkal és annak időről időre való bevallásával, mert ahogy a 2 ember közötti kapcsolat egyre inkább elmélyül, úgy ezek a rejtett kis stiklik és gyengeségeink is egyre inkább a felszínre kerülnek.

A szerelem és az éjjel-nappal kúrás csodálatos első pár hónapjai már elmúlóban vannak, és miután az a bizonyos köd is egyre inkább eloszlik, életbe lép az, amit a nő akar egy férfitól, és az, amit egy férfi akar az élettől.

Egy nő minden esetben egy férfit akar maga mellé. Egy erős, gondoskodó, tehetséges, talpraesett férfit, aki hátteret biztosít nemcsak neki, hanem a gyerekeinek is. Ez eddig tiszta sor, és nincs is ezzel semmi probléma. A női ösztönök ekkor indulnak be a legdurvábban, és az élet is ekkor teszi próbára a nőt leginkább, amikor egy általa megfelelőnek ítélt férfit meg is kéne tartaniuk valahogy. Bárhogy.

Egy nő pontosan tudja, hogy mit kell ehhez tennie, de azt is tudja, hogy ezek bizony olyan tényezők, amit a férfi nemhogy nem akar, hanem kurvára hallani sem akar róla. Ezért a nőnek úgy kell elérnie célját, hogy a férfi ne is sejtsen semmit, ne tudatosuljon benne, hogy ő valójában egy folyamat része. Azé a folyamaté, amit a nő akar. Ekkor a nők kegyetlenné és kíméletlenekké válnak, és ezt sajnos minden további nélkül meg is teszik, hiszen a női ösztönük ezt diktálja.

MEGTARTANI A MEGFELELŐ FÉRFIT MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT.

A nők tisztában vannak vele, hogy mennyi kísértés ér egy férfit élete során. Hogy hány kis kurva vagy éppen kívánatos nő szaladgál az utcákon, aztán ugye ott vannak a munkahelyeken eltöltött napi 8-10 órák, hogy a férfi természetéből adódóan bármibe beleteszi a farkát, ami nem egy darázsfészek, mert a férfiak ösztöne ezt diktálja. Ezzel a nők teljes mértékig tisztában vannak, és ezt nem akarják. De miért is akarnák?

Azonban amikor a nők elkezdenek óvintézkedéseket tenni a kapcsolatuk és a territóriumuk védelmében, amikor elkezdenek praktikázni és féltékenykedni, sok esetben teljesen alaptalanul, ezzel óhatatlanul olyan folyamatokat indítanak el, ami a kapcsolatuk végromlásához vezet.

Mert miről is van itt szó pontosan?

A FÉRFIT EL KELL VÁLASZTANI MINDEN OLYAN ÉLETHELYZETTŐL, SZITUÁCIÓTÓL, EMBEREKTŐL, AKIK ÉS AMIK A KAPCSOLATUK BIZTONSÁGÁRA VESZÉLYT JELENTENEK.

Egy nő pontosan tudja, hogyan lehet manipulálni, mit kell mondania és tennie ahhoz, hogy a férfi egy idő után azt tegye, gondolja és érezze, ami egy nő számára a leginkább megfelelő. Többször elmondani ugyanazt, sulykolni a végtelenségig egy adott témát, vagy éppen csak a mondat végére odatenni egy szót, ami a férfi fejében jó eséllyel benne marad, mert azt hallotta utoljára. Ez a nők fejében működik, és teljesen természetes folyamat, csakhogy ezen a ponton szűnik meg két ember egyenrangú partner lenni, mert akit irányítanak és manipulálnak, akire rákényszerítjük az akaratunkat úgy, hogy a másik fél ennek nincs tudatában, ott bizony megszűnik az alapvető őszinteségen alapuló kapcsolati viszonyrendszer. A nők őszinteséget és nyílt kártyákat várnak el a férfiaktól úgy, hogy ők ezt minimálisan sem tartják be, és a lapjaikat sosem teregetik ki a partnerüknek. Persze hogy ezt várják el, mert ha ismernek minden tényezőt, úgy átlátják a pályát is, és a stratégiájukat is ennek ismeretében alakítják ki.

Mit kell tennie tehát egy nőnek első körben?

MEG KELL TÖRNIE A FÉRFIT.

Mi ehhez a nő leghatásosabb fegyvere? Első körben a bűntudatkeltés, második körben meggyőzni a férfit, hogy ahogyan ő az életről gondolkodik, az helytelen, és ha továbbra is így gondolkodik, és nem változtat, akkor ő rossz ember.

A nőnek bele kell tennie a férfiba a bizonytalanságot. Minden itt kezdődik.

Ki az a nő? Miért nem hívtál vissza? De hát megígérted/megbeszéltük, tényleg nem emlékszel rá, hát ennyit jelent a szavad? És végül az adu ász, az isteni semmi, az a bizonyos semmi szó, ami az egész női lét és hatalmuk legfőbb megtestesítője.

  • Mi a baj? Semmi.
  • De mi a gond? Ha magadtól nem tudod, akkor inkább hagyjuk.

Elbizonytalanítani a férfit, elhitetni vele, hogy rossz ember, egy hazug, egy szava nem tartó, egy szemétláda, egy figyelmetlen, érzéketlen seggfej.

Pedig azt hittem, hogy te más vagy, és efféle odavetett szavak, majd ha minden csődöt mond, akkor jön a sírás, hogy a férfiak lássák, mi micsoda fájdalmat okozunk nekik a viselkedésünkkel, holott ő szeret minket, és mindent megtesz értünk, de mi rohadt szemetek, mi emberi mocskok.

Ez. Ez megy mindig, és valljuk be, ez tökéletesen működik is, mert mi történik ekkor? A férfi elbizonytalanodik. A bűntudata egyre nagyobb lesz, de még jó, hogy nagyobb lesz, hiszen ez a nők alapvető célja, hogy a férfi bűntudatot érezzen, és MEGVÁLTOZZON. Egy nő minden esetben ezt akarja, hogy a férfi megváltozzon, függetlenül attól, hogy annak a férfinak meg kell-e változnia vagy sem. A cél, hogy a nő olyanná formálja a férfit, ami neki megfelelő, és amivel a legminimálisabbra szoríthatja annak az esélyét, hogy az a férfi elhagyja őt egy másik nő miatt.

De mitől működik ez a stratégia? A nő tudatosan vagy tudat alatt miért használja ezt kíméletlenül évszázadok óta? A dolog attól működik, hogy a férfi minél inkább hibásnak és rossz embernek érzi magát az angyali, hibátlan női teremtés mellett, úgy a férfi egyre inkább elveszíti az önbizalmát és az értékrendjébe vetett hitét. Félreértés ne essék, itt nem rossz emberekről van szó. Teljesen normális, racionális és helyes értékrenddel élő férfiakról beszélek, csak hát akit folyamatosan összezavarnak, és olyan dolgokat kérnek rajta számon, amik vagy meg sem történtek, vagy csak a női agy gondolataiban léteznek, ergo a férfi előtt láthatatlanok, akkor a férfi egy idő után elbizonytalanodik, és mivel szereti a nőt, meg akar neki felelni. Mert végtére is minden férfi boldoggá akarja tenni azt a nőt, akit szeret, akit társának választott.

Mindent megtenni a nőért, akit szeretünk, és lehetőleg minél kevesebbet balhézni, de főleg csip-csup szaros dolgok miatt nem akarunk baszakodni. Egy férfi ennyit akar, de a nőnek ez nem megfelelő állapot. Hiszen ha nincs balhé, nincs bűntudatkeltés, ha nincs balhé, a férfit nem lehet lebaszni, nem lehet őt hibáztatni, és szembesíteni azzal, hogy ő valójában mekkora egy szardarab. Ha tényleg nem az, hát azzá tesszük.

Egy szó mint száz, a nőnek egyetlen küldetése van. Le kell törnie a férfi szarvát. El kell venni tőle mindent, amitől férfinak érzi magát, mert ha egy férfi nem érzi magát férfinak, akkor ahhoz sem lesz kedve, hogy más nőknek csapja a szelet. És a nők ezt pontosan tudják. Egyetlen nőnek sem kell egy olyan férfi, akinek nincsen önbizalma, aki nem magabiztos, akiből az égvilágon nem jön semmiféle spiritusz, sem egyéniség.

Ez a taktika a nők részéről tökéletesen működik, csak hát az éremnek lenne egy másik oldala is, ez pedig a férfi oldala. Mert mit érez a férfi mindezek után, és főleg akkor, ha ezt napi szinten kapja hónapokon, rosszabb esetben éveken keresztül?

KASZTRÁCIÓT.

A férfiak bizony kasztrálódnak, mert a nő kiöl belőlük mindent, amitől egy férfi férfinak érezheti magát. Pontosan azt a férfienergiát ölik ki a nők a férfiakból egy párkapcsolat alatt, amivel anno őket is felszedték.

A férfi megvan, otthon ül, mint egy fasz, nem megy sehova, nem épít, nem csinál semmit, a barátaival sem találkozik. Mert ekkorra a nő már természetesen a barátaitól is sikeresen leválasztotta, és persze ezt sem véletlenül tette, mert a nő pontosan tudja, hogy a barátok kristálytisztán látják kívülről ezt a folyamatot, és a nők azt semmiképpen nem akarják, hogy az általa addigra már sikeresen idomított férfi a barátaitól azt hallja vissza, hogy „Haver. Kapjál már észbe, egy papucs senki fasz lettél, hát mi van már veled, rád sem lehet ismerni”.

A barátok eltüntetése a nő számára kulcsfontosságú. Mert ha a srácok találkoznak, mit fognak csinálni? Elmennek bulizni, és ott mit fognak csinálni? Na mit? Semmit sem, bazmeg, mert szereti a nőjét, de a nők ezt nem hiszik el, és még az esélyét sem akarják megadni, hogy ott bármi is történjen az alkohol vagy a barátok bátorítására. A nő számára a többi nő a legnagyobb ellenség, és közvetlenül utána azok a barátok, aki átlátják ezt a folyamatot. Szerintetek én mikor beszéltem utoljára azokkal a barátaimmal, akik időközben megházasodtak vagy hosszú kapcsolatban élnek?

Nincsenek barátok, nincsenek már férfias értékek, nincsen semmi sem, csak a bűntudat, a féltékenykedés, a hibáztatás, egy megtört férfi a kanapén, de a nőknek ennyi nem elég. A kapcsolatok és a szexuális életük koporsójában a következő szöget a nők tudtukon kívül a következő lépésükkel teszik, amikor is elkezdik nevelni a férfit. Ne pisilj a csapba, ne legyél rendetlen, 2 napja kértem, és még mindig nem vitted le a szemetet, ne böfögj, egyél már normálisan, halkítsd le a tévét, a gyerek nem tud aludni, és még sorolhatnám.

És ez az a pont. Igen, ez az a pont, amikor a férfi már nemhogy férfinak nem érzi magát, hanem konkrétan úgy érzi, az anyjával él együtt. Az anyánk mondogatta ezeket nekünk, és a férfiak, ha valamit nem akarnak, akkor az egy olyan kapcsolat, ahol az egykor még bájos és aranyos barátnőjük helyett az anyjukkal kell szexelniük.

Itt meg is érkeztünk a szexhez. A fentebb felsorolt tényezők összessége juttatja oda a kapcsolatot, hogy a férfi már kurvára nem akar szexelni. A kedve is elmegy a sok basztatástól, az ingerenciája sincsen már meg, hiszen a nő ekkorra már sikeresen kasztrálta a férfit, és az i-re a pontot a szexualitás szóban a nők az örökös basztatással teszik fel, amikor a férfi szemében már nem a társát látja, hanem az anyját.

A kapcsolat ezen a ponton végérvényesen tönkremegy. A nő ezek után nem érti, hogy ha a kapcsolat kezdetén mindennap szexeltek naponta többször is, akkor most miért van, hogy konkrét hónapok maradnak ki mindenfajta együttlét nélkül, és a férfiban a szexuális vágy szikrája sincs már meg. A nők ekkor persze összeomlanak, mert ha nincs szex, akkor úgy érzik, már nem kívánatosak, és ha nem kívánatosak, akkor a nőiességükbe vetett hitük is megroppan. A legszebb az egészben azonban mégis csak az, hogy a nők egy pillanatra sem érzik magukat hibásnak azért, hogy a szex egy idő után a nullához konvergál, és nem értik, hogy mi történik.

Az történik, hogy a nők elérték céljukat. Bravó. Megtörték a férfit, és egy unalmas, jellegtelen, színtelen-szagtalan fost csináltak belőlük, akiből kiöltek mindenféle kreativitást, humort, fantáziát, vágyat, és úgy általában mindent, amiért egy férfiba a nők bele tudnak szeretni.

A nő győzött, megtörte a férfit. Az övé, csak az övé. Persze hogy az övé, hiszen nincs olyan nő, akinek egy ilyen férfi kellene. A probléma csak az, hogy ilyen állapotában már a nőnek sem kell ez a férfi, mert nem tud rá felnézni, nem tudja tisztelni, nem tud benne tisztelni már semmit, hiszen olyan régóta sulykolta a férfiba, hogy ő rossz, rendetlen, hibás, stb., hogy már ő is annak látja. Olyanná formálta, amit nem akar látni, de olyanná kellett formálnia, hogy a férfit maga mellett tartsa. Ha egy nő nem tud tisztelni egy férfit, az nagyon nagy baj, márpedig nem tudja, és ha ehhez hozzávesszük, hogy még rendesen meg sem tudja már dugni a nőt, és azt is csak 2-3 hetente, akkor a nő szemében már férfi sem lesz többé.

És a kör bezárult.

Eltelt 1-2-6-15 év, melyik nőnek mennyi idő alatt sikerült elérnie ezt az állapotot, és a kapcsolatnak vége szakad, már ha nem szedálták le egymást annyira már ekkorra, hogy ahhoz se legyen erejük, hogy kimásszanak ebből a kapcsolatnak csúfolt pöcegödörből.

Hát ezért van annyi boldogtalan nő, ezért van annyi megbaszódott párkapcsolat, és ezért van annyi puhapöcsű semmilyen, este 9-re legkésőbb otthon vagyok kis köcsög férfi.

Mostanra már eljutottunk oda, hogy a nők vannak annyira erősek és öntudatosak, hogy a társadalmunk alakítását ebben a világban egyre nagyobb hatékonysággal terelgessék. Mindenhonnan azt hallani, hogy a férfiak az évek múlásával silány selejtekké válnak, és egyre kevesebb az olyan férfi, aki a magabiztosságával elvarázsolja, a személyiségével irányítja, a tehetségével biztonságot teremt, és a férfiasságával nem is olyan ritkán jól odabassza a nőt a falhoz, hogy úgy istenigazából nőnek érezhesse magát. Minden férfiban megvan ez a képesség, csak aztán elkezdenek párkapcsolatban élni.

A férfiak és a férfiasság eltűnéséért a nők is egyértelműen felelősek, csak ez a folyamat nem annyira látványos, mert lakásokban, családi házakban, albérletekben, a kocsiban menve a Balaton felé, a szemek elől elzárva zajlik. Pontosan úgy, ahogyan megszokhattuk a nőktől. Észrevétlenül, csak úgy a háttérben, hiszen tudjátok, a nő a nyak, igazából mindenről ők döntenek.